KönyVelünk-KONTO Kft - Józsa Edit

Naprakész könyvelés

Vállaljuk társas vállalkozások naprakész könyvelését.

Kapcsolatfelvétel
KönyVelünk-KONTO Kft - Józsa Edit - Könyvelés, bérszámfejtés, adótanácsadás

Naprakész könyvelés

Az egyik általam könyvelt cég kapcsán megismerkedtem egy új könyvelő programmal, melyre az üzleti elgondolásaimat alapozom. Előnyei:

  • a program nem csak könyvelésre szolgál. Egyben számlázó és készletnyilvántartó program is.
  • A programban kiállított számlák azonnal megjelennek a könyvelésben (könyvelői jóváhagyás után lesznek lekönyvelve), ugyanakkor a más programmal kiállított számlák importálhatóak.
  • Lehetőség van a programba beszkennelt vagy telefonnal lefényképezett szállítói számlákat feltölteni (telefonról a feltöltés sajnos nem lehetséges)
  • az ügyfél a saját pénzügyi nyilvántartásának programban történő vezetésével „besegít” a könyvelőnek a rögzítésben. (könyvelni/helyretenni a berögzített adatokat továbbra is a könyvelő fog)
  • a programot folyamatosan frissítik, így megvalósul a folyamatos jogszabálykövetés
  • a frissítés mellett a fejlesztés is megvalósul, hiszen a könyvelők, ügyfelek visszajelzései alapján (igaz idővel) igyekeznek felhasználó-barátiabbá tenni
  • a bérszámfejtő modul kifejlesztése folyamatban van, ezáltal a létszám adatok felvitele is, valamint a bérszámfejtés „felhő” alapú lesz.
  • A programot bármelyik internettel rendelkező számítógépről el lehet érni (ennek technikai feltétele a programot indító kliens program telepítése), melynek köszönhetően akár nyaralás közben is ráláthat a könyvelésre, ellenőrizheti a könyvelő által elvégzett munkát.
  • A vevő és szállító számlák feltöltésével lehetőség van akár a naprakész könyvelésre is, mely a mai kis-és középvállalkozásokra abszolút nem jellemző.
  • Nemcsak Ön, hanem a könyvelő is eléri, akár otthonról is a programot, így például az én esetemben ha a fiam megbetegszik is, a könyvelést el tudom végezni.
  • A fentieknek köszönhetően a könyvelés számunkra gyorsabbá, kevésbé időigényessé válik, Lehetőségünk van könyvelési díjat csökkenteni.
  • Az ügyfél általi hozzáférés nettó 9600 ft/hó, melyet a könyvelési díjból elengedünk, nettó 35000 ft könyvelési díj felett, feltéve, ha nem a hagyományos könyvelőirodai megoldást választja

HAGYOMÁNYOS KÖNYVELŐIRODAI MEGOLDÁSOK

EGYÉNI VÁLLALKOZÁSOK KÖNYVVITELE

Vállaljuk egyéni vállalkozások könyvelését, legyen akár fő- vagy mellékállású. Legyen szó akár KATA-s, átalányadózó, vagy akár szja szerint adózó.

TÁRSASÁGOK KÖNYVVITELE

A bizonylatok a mindenkor hatályos adó és számviteli törvény szabályainak megfelelően kerülnek feldolgozásra. Analitikus nyilvántartások vezetése, folyamatos ellenőrzés és egyeztetés. Bevallások elkészítése, továbbítása a hatóságok felé. Zárlati munkák elvégzése, komplett beszámoló készítése és határidőben történő elküldése. Teljes körű ügyintézés és hatóságok előtti képviselet. Megbízóink folyamatos tájékoztatása a vállalkozásuk pénzügyi-gazdasági helyzetéről. Pénzforgalmi könyvelés, KIVA, TAO.

SZABÁLYZATKÉSZÍTÉS

Ezen szolgáltatásunk keretében elkészítjük a társas vállalkozások számviteli politikáját, pénzkezelési szabályzatát, igény esetén pedig a pénzmosás elleni szabályzatot is.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ-BEVALLÁSOK KÉSZÍTÉSE, PÓTLÁSA

Érdeklődik szolgáltatásaink iránt? Keressen minket bátran!